Utazzunk el! Hagyjuk itt a régi szar énemet, hagyjuk itt a lustaságaimat, keljünk fel. Ezért hoztam létre az új blogomat, hogy megváltozzak. Ki kell törnöm a lustaságom rabságából, mert az utolsó órákban vagyok. Aztán bezárul a kapu örökre.
Eilan vagyok. Azért a második, mert az elsőt elvesztettem. Elfelejtettem a felhasználó jelszavát, de erre a másodikra már vigyázok. Vezetem "nagy" sikerű blogomat, a Holnapelőttet, vezetem szar életemet, többnyire csukott szemmel a szakadék felé. Egyetemre járok. Utálom minden egyes percét, utálom magamat is és utálom a többi faszt, aki ugyanezt a nevet adta a blogjának, mint én. Néha csúnyán írok, néha meg részegen, itt azért megpróbálom mindkettőt kerülni. Mivel ez egy "változzunk meg és legyünk jobb emberek" amerikai nyálas happy blog lenne. Szeretném nyomon követni, vagy legalább csak ösztönözni magamat valamivel, ezért hoztam létre ezt a felületet. Énblogos szenvedős 21. századi virtuális naplós oldalon gondolkoztam, aztán majd meglátjuk, hogy merre visz az utunk. Én próbálkozok majd szorgalmasabb lenni és minden sikert (meg sikertelenséget) feljegyezni itt. Tanulni kell a hibáimból és szembenézni vele.
Hol is kezdjem? Negyedéves vagyok és a barátaim most szerezték meg a papírt, ami lehetőség lehet egy jobb élet felé. Ma Magyarországon nem egyszerű normális munkát szerezni, ha tök hülye és lusta is vagy, főleg ha papírod sincs az ellenkezőjéről. A diploma nem ér sokat, ugyanúgy nem értesz semmihez, ugyanaz a hülye vagy, mint mielőtt megszerezted volna a kilépőt az egyetemnek nevezett börtönből, hogy utána belépj az elmebetegek közé, a nagybetűs életbe. Ha nem villamos/gépész/vegyészmérnök/orvos-gyógyszerész/tanár diplomával rendelkezel, hanem valami divatos vagy haszontalan szarral, akkor nem lesz egyszerű hamar normális munkát találni. Én utóbbiba tartozok, bár nem teljesen hülyeség amit tanulok, de ez most mindegy. Sajnos sosem volt meg a kellő motiváció, sajnos túlságosan lusta vagyok mindenhez és nem nagyon mozdított meg az sem, hogy megszerettem egy lányt, akivel 17 hónapja boldogan élek. Legalább szerelmi bánataim miatt nem kell mardosnom a szívemet, elég gyógyítgatni a tönkrement idegeimet a folytonos szorongástól, elég aggódni a túlzott alkoholizálás és dohányzás miatt, elég félni a jövőtől, hogy vajon elvégzem az egyetemet, vagy sem.
Otthon élek, amiről majd írni fogok egy bejegyzést "odaát", de röviden annyi, hogy rossz úgy lefeküdni, hogy külön vagyok a lánytól. Keresetem nincs, ő dolgozik és egy kis lyukban él, azt fizeti, mert manapság 5 nm-ért is 100 ezer plusz rezsi plusz apádfaszát kell fizetni. Anyámék külön élnek, de a közepesnél kicsivel jobban keresnek, így besegítenek a tandíjba, amit nem tudok összeszedni diákmunkával. Azért járok dolgozni a rohadt multihoz, hogy tanulhassak, más meg tanul és azért kap ösztöndíjat. Sok helyen elbasztam már az életemet.
Részint szeretem, amit tanulok, leginkább azt, ami szakirányos és elemzés jellegű tárgy, de minket megfürösztenek a sárban-szarban-olajban, mindent tudni kell oda-vissza, egy kicsit ebből, egy kicsit abból. Mezőgazdaságtól kezdve számvitelig minden marhaságot tanulunk, aminek aztán majd kis vagy annyi hasznát sem vesszük. Sajnos én utálok magolni és nem tudom csak úgy megtanulni pl. a jogot vagy azokat, amikben semmi érdekesség, gondolkozási lehetőség nincs. Én a matekot szerettem mindig is, bár abból is csak 4-es voltam. Szóval rohadt nagy lustaságom miatt mindig a kibúvót keresem, a "majd holnap"-okat.
Ezeket szeretném legyőzni ezzel az utazással, eleinte kis apró léptekkel, de haladva. Mint a gazdaság. Abból is csak ez maradt meg: a gazdaság olyan, mint egy bicikli: mindig mennie kell, különben felborul. Szóval mindig költened kell és termelned az adód és fogyasztanod, mint egy állatnak, hogy hizlald az országodat. De ez most nem tartozik ide.
Lesznek siránkozós posztok, hogy kit (leginkább magamat) mennyire utálok, és mennyre szar érzés élni. Ki kell írni azokat is néha. Lesznek még "feladat-posztok", ahol mintegy határidőnaplóban, szeretném megadni a hétre elvégzendő feladatokat, célokat. Aztán lesznek majd a sima elmesélés, történés és naplószerű csapongások, mint ez is, ahol csak szarom magamból a szót. Meg lesznek visszatekintések a sötét időkbe, az igazi mélységekbe. Mivel a számok embere vagyok, biztosan kitalálok valami pontozási lehetőséget, hogy az adott héten mennyit haladtam.
Kicsit félénk vagyok alapból (amikor iszok, akkor meg seggfej, aki a fél várossal összehaverkodik és rohadt idegesítő), így nem fogok konkrétumokat írni, hogy melyik felsőfokú intézmény mely karán és szakán hajtom azt az egykerekű biciklit, melyik multinacionális áruház nagy sorai között pakolom a kannásborokat és egyéb ragadós szarokat, a város melyik részén lakok, melyik kocsmákban hányom össze az asztalt, kik a barátaim, stb.
Szeretném utoljára olyan szarul érezni magam, mint most. Szeretnék szorgalmasabb lenni. Szeretném végigjárni az utamat egy jobb élet megteremtése felé. Más ember akarok lenni. Más akarok lenni. Ember akarok lenni. És diplomás seggnyaló.
Eilan voltam
